<< Vissza a hírekhez


Kezdőlap >> Hírek >> Önkéntes katonai szolgálat

Önkéntes katonai szolgálat

2021-11-23 08:15:52

Önkéntes katonai szolgálat

Ismét lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni

Ismét Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. A jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és legalább általános iskolai végzettséggel. Az alapképzés 2022. január 05-én indul.

A program első ciklusát mintegy 500-an kezdték meg szeptemberben, a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium ismét kiemelt érdeklődésre számít. A jelentkezést minél hamarabb el kell indítania annak, aki januárban szeretné megkezdeni a fél éves programot. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

Az első két hónapban a résztvevők alapkiképzést kapnak, majd eldönthetik, hogy maradnak ugyanazon a képzési helyszínen vagy más helyőrségben, speciális területen próbálják ki magukat. A résztvevők az alapokat az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred és az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonáitól sajátíthatják el. Aki a második hónap után speciális területet választ, akár ejtőernyős vagy búvár kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet kezelni is. A hat hónap alatt és utána is bárki választhat más szolgálati formát, azaz dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, pályáját műveleti tartalékosként vagy területvédelmi tartalékosként folytatja.

A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbér, amely a kormány döntése alapján 2022-től bruttó 200 ezer Ft. A program második részében a katonák már a garantált bérminimumra jogosultak havi fizetésként, ez bruttó 260 ezer Ft-ra emelkedik. A 25 év alattiak ennél is több pénzt kereshetnek, hiszen mentesülnek az SZJA fizetés alól. Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek.

Az Önkéntes Katonai Szolgálatért a következő ciklusban is járnak a felvételi többletpontok. Aki sikeresen elvégzi a hat hónapos kiképzést, 32 pontot szerez, aki ezt követően plusz fél évet katonáskodik, 64 többletpontra jogosult. Jelentkezni december közepéig továbbra is a toborzó irodákban vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában lehet, az onlinetoborzo@mil.hu címen. Az irodák elérhetőségei megtalálhatóak a megújult www.iranyasereg.hu oldalon.

 

MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság

3. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda

Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 58/a

Telefon: 52/314-200; 30/815-0998

E-mail: hajdu.toborzo@mil.hu

nyitvatartás:

hétfő-csütörtök: 08:00-15:30

péntek: 08:00-13:30








Megosztás közösségi oldalakon

Pályázatok


SZÉCHENYI 2020
    Időjárás
    MAGYAR FALU PROGRAM
    Facebook oldalunk
    Belépés/Regisztráció




    Facebook connect Belépés Facebookkal

    Regisztráció helyett egyszerű belépés!
    A lenti gombra kattintva beléphetsz a Facebook profilod segítségével weboldalunkra.

    Tovább a profil oldalamra

    Facebook kilépés!
    A lenti gombra kattintva kilépsz a Facebook profilodból.

    Kiadványaink
    Monostorpályi szennyvizelvezetés fejlesztése